Kereső
Regisztráció
Felhasználó név:
Jelszó:  
2010. március 10., szerda 03:54
2010.03.09. 17:10Fitch: Kelet-Európa jobban tetszik a piacnak, mint a Nyugat - összefoglaló (ingyenes)
A piaci szereplők most már számottevően kedvezőbben ítélik meg a felzárkózó országcsoport, ezen belül a tágabb értelemben vett Kelet-Európa gazdasági kilátásait, mint a magasabb besorolású gazdaságokét - hangzott el a Fitch Ratings kedden Londonban rendezett éves szuverén adósi helyzetértékelő konferenciáján. A cég szakértői ugyanakkor valószínűtlennek nevezték az euróövezet felbomlását, és azzal sem számolnak, hogy a görög válság érdemi késést okozna az euróövezet bővítésében az eddig valószínűsített menetrendhez képest.
2010.03.09. 14:43Audi Hungaria Kft.: csökkenő forgalom és eredmény (ingyenes)
Jelentősen csökkent tavaly a győri Audi Hungaria Kft. árbevétele, eredménye akárcsak az ott gyártott motorok és autók száma - közölte Thomas Faustmann, a cég ügyvezetésének elnöke kedden Ingolstadtban sajtótájékoztatón.
2010.03.09. 10:31Hullámzó ipari teljesítményt várnak az idén az elemzők (ingyenes)
Hullámzó ipari teljesítményt várnak idén az elemzők szerint, akik éves szinten 2,5-4,5 százalékos termelésbővülést várnak 2010-ben a tavalyi 17,7 százalékos visszaesés után.

BÉT2010.03.09 16:39:47
 NyitóUtolsóVáltozás 
BUMIX2064.912059.12-4.06
BUX22330.2122397.30+36.42
ETFBUXOTPNAV940.00942.81+45.03
EGIS2009020400+310
FHB14911480-10
MOL1875018900+140
MTELEKOM717719+2
OTP59906030+20
RICHTER4185041500-400
Forgalom (mFt.)19534.58
Nemzetközi Indexek
 DátumIdőÉrték 
DJIAMár. 09.10564.38
NASDAQMár. 09.2340.68
S&P 500Már. 09.1140.45
XETRA DAXMár. 09.5885.89
CAC 40Már. 09.3910.01
HANG SENG03:2521246.60
BOVESPAMár. 09.69576.38
 
 
2010. március 10.
03:38Az Egyesült Államokban tavaly 16 százalékkal nőtt a milliomosok száma
02:18Világgazdaság: csődközelben vannak a vidéki repterek
01:02A pénzügyi spekuláció korlátozását szorgalmazta Papandreu Washingtonban
2010. március 9.
22:28Tőzsdezárás - New York: DJIA: +0,11 százalék, S&P: +0,17, Nasdaq: +0,36 százalék
20:42Wizz Air - három órával az indulás megváltoztatható a dátum, az idő, az útvonal
20:35Kettős vezetőváltás az osztrák vasútnál
20:33Tőzsde - New York: erősödés zárás előtt két órával
20:29A PM nem javasolta a sávolyi szerződés aláírását
20:24Javította a román adósosztályzat kilátását az S&P
20:12A forint gyengült az euróhoz képest
19:54Az EIA feljavította az idei olajár előrejelzését
19:50Londoni elemzők: egyoldalú a magyar ipar élénkülése
19:40A nagyvállalatok egyharmada számolt be nem-pénzügyi teljesítményéről
19:29RÖVIDHÍR - Javította a román adósosztályzat kilátását az S&P
19:15HOLNAPI VÁRHATÓ - GAZDASÁG
19:11Piacot keres a szeghalmi midibusznak a finn nagykövet
18:47Az MFB februárban 2,7 milliárd forintot folyósított a kkv-szektornak
18:43A Codex Alimentarius egyik szakbizottsága Budapesten ülésezik
18:35Keszthelyen, Zalaegerszegen nőtt, Lenti és Nagykanizsa térségében csökkent az álláskeresők száma
18:27MVH: március közepéig fizetik ki az agrárkárokat
 
BUX
MNB deviza
 DátumÁrfolyam
USD03.09.196.55
GBP03.09.294.08
EUR03.09.267.21
CHF03.09.182.65
JPY03.09.2.19

USD/EUR03.09.0.7363
Ipari termelés (előzetes)
Eseménynaptár
Eseménynaptár - március 10.
KSH: GDP -- 2009. IV. negyedév
 

MTI-ECO Gazdasági és Üzleti Hírszolgálat
1016 Budapest, Naphegy tér 8. Tel.: (+36 1) 441-9240, Fax.: (+36-1) 201-2209, E-mail: mtieco@mti.hu

A Szerkesztőség az adatközlőktől származó esetleges pontatlanságokért nem vállal felelősséget.
Utánnyomás és sokszorosítás csak a kiadó engedélyével.

©2001-2005 MTI-ECO Minden jog fenntartva
Attribution , Terms and Conditions

Kérjük, hogy esetleges észrevételeiket juttassák el az elektronikus postacímre.



Az oldal tetejére
WF1 - WEB-FARM1